Sokszor irigylem a gyerekeket. Olyan szabadok, könnyedek, koncentráltak.
A héten azt csodáltam meg bennük, hogy milyen könnyedén tudnak együtt játszani és milyen könnyedén tudnak elszakadni egymástól. Borfesztiválra jártunk ugyanis egész héten Elmóval. Olyan zenéket lehetett ott hallani élőben, amilyeneket még Elmó soha nem hallott előtte. Olyan táncokat láthatott, amilyeneket még én sem láttam. És olyan fokhagymás lángost ehetett velem, amilyentől hatalmas illatfelhőt tudtunk húzni magunk után...
Amikor megálltunk egy-egy színpad mellett, általában már együtt játszott egy-két gyerek. Elmó odaszaladt hozzájuk, gyorsan pár másodperc alatt megfigyelte a játékot és a szereplőit, aztán már be is kapcsolódott. Korosztály és persze személyiségfüggő volt, hogy milyen gyorsan fogadták el, de mindig elfogadták. Aztán, amikor a gyerekek szétszéledtek (általában a szülők helyváltoztató magatartása miatt), az ottmaradt gyerek szépen megkereste a szüleit és ezzel el is volt rendezve az elválás. Elképzeltem, milyen jó lenne, ha így működne a felnőttek világa is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése