Elmó kb. 1 éves kora óta nem volt a hátamra kötve a hordozókendőben. Akkor kezdett igazán önálló lenni és már nem volt rám, mint járműre szüksége csak akkor, amikor elfáradt. De ilyenkor legtöbbször már hazafelé tartottunk, szóval nem volt gond a kézben vagy erszényben hordozás.
Mostanában azonban egyre kevésbé bírtam már kézben. Ha a nyakamban lovagolt, a derekam fájdult meg. A hátamra pedig nem volt hajlandó "felkötözködni". Pedig nekem úgy lett volna a legkényelmesebb.
Tudtam, hogy valamit én ronthattam el, ezért tegnap hadicselhez folyamodtam. Amikor elindultunk egy kifejezetten hosszabb útra, az út előtt elmondtam Elmónak, hogy ha nem jön a hátamra, akkor gyalog kell végigsétálnia az utat. Azt mondta jó. Ennyiben is maradtunk.
Biztos voltam benne, hogy nem fog felkéreszkedni a hátamra, mert annyira nem szereti, ezért nem is vittem magammal kendőt. Természetesen nem volt igazam és hazafelé azt mondta az uraság, ha vegyem fel a hátamra. Mit lehet ilyenkor tenni? Felkaptam a hátamra úgy, hogy a feneke alatt tartottam, ő pedig a vállamba kapaszkodott. És csodák csodájára azt mondta, hogy vicces így. Én pedig boldog voltam és reménykedtem, hogy legközelebb kendővel is menni fog.
Ma már egy a hátamra felkötött gyerekecskével indultam el itthonról!!! Igaz, hogy még lötyögött, igaz, hogy még gyakorolni kell a feszességet, de végre megtört a jég! Éljenek a hadicselek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése