én is szopizhatok

Elmó tegnap este ezt mondta nekem:
-Mamika, kérsz tetét?
(Nálunk a tete anyatejet és mellet jelent.) Először azt hittem, hogy csak rosszul fejezi ki magát és szopizni akar. De nem, mert ismét megkérdezte és közben most már a pólóját is felhúzta. Mit lehet ilyenkor tenni? Megpuszikáltam a tetéjét és közöltem vele, hogy abból nem jön tej. Erre azt mondja, hogy a papának is van tetéje. Persze, hogy van, de abból sem jön tej. Furcsa, csodálkozó arcot vágott és szerintem semmit sem értett.

varázslatos olivaolaj

Elmónak egy kis piros folt lett a fenekén. Nem nagyon érdekelt, azt gondoltam, majd elmúlik. Én az immunrendszerben hiszek, nem a bogyókban. De nem múlt el. Sőt, elkezdett terjedni, Elmó pedig panaszkodott, hogy fáj. Nála a fáj szó nem csak fájdalmat jelent, hanem néha viszketést vagy égést is, szóval nem tudtam mi lehet pontosan a baj. Próbáltam utánanézni a dolognak az egyik kedvenc könyvbemben, a Gyerekorvos nélkülben, de csak ekcémáról írt, én meg úgy döntöttem, hogy nem az :) Így hát A nagy gyermekkalauzban kutattam tovább. Ott a gomba leírása volt a "legszimpatikusabb", ráadásul másfél éve nekem is volt gombás eredetű mellgyulladásom, szóval gombát diagnosztizáltam. (Gyerekorvosuk ne tépjék ki az összes hajukat :D) A könyv olivaolajat ajánlott illóolajokkal. Az illóolajos változat csipte Elmó fenekét, így enélkül folytattam a "kezelést". Három vagy négy napig kenegettem, plusz pucérkodhatott nyugodtan itthon.
Most gyönyörűséges a bőr a fenekén! Pont, mint a babapopsi. :D

újra a hátamon

Elmó kb. 1 éves kora óta nem volt a hátamra kötve a hordozókendőben. Akkor kezdett igazán önálló lenni és már nem volt rám, mint járműre szüksége csak akkor, amikor elfáradt. De ilyenkor legtöbbször már hazafelé tartottunk, szóval nem volt gond a kézben vagy erszényben hordozás.
Mostanában azonban egyre kevésbé bírtam már kézben. Ha a nyakamban lovagolt, a derekam fájdult meg. A hátamra pedig nem volt hajlandó "felkötözködni". Pedig nekem úgy lett volna a legkényelmesebb.
Tudtam, hogy valamit én ronthattam el, ezért tegnap hadicselhez folyamodtam. Amikor elindultunk egy kifejezetten hosszabb útra, az út előtt elmondtam Elmónak, hogy ha nem jön a hátamra, akkor gyalog kell végigsétálnia az utat. Azt mondta jó. Ennyiben is maradtunk.
Biztos voltam benne, hogy nem fog felkéreszkedni a hátamra, mert annyira nem szereti, ezért nem is vittem magammal kendőt. Természetesen nem volt igazam és hazafelé azt mondta az uraság, ha vegyem fel a hátamra. Mit lehet ilyenkor tenni? Felkaptam a hátamra úgy, hogy a feneke alatt tartottam, ő pedig a vállamba kapaszkodott. És csodák csodájára azt mondta, hogy vicces így. Én pedig boldog voltam és reménykedtem, hogy legközelebb kendővel is menni fog.
Ma már egy a hátamra felkötött gyerekecskével indultam el itthonról!!! Igaz, hogy még lötyögött, igaz, hogy még gyakorolni kell a feszességet, de végre megtört a jég! Éljenek a hadicselek!

ez már nem vicces

Elmó tegnap este nagyon fáradt volt, de nem tudott elaludni. A lámpákat már lekapcsoltam, feküdtünk az ágyban, Elmó pedig forgolódott. Nekem fájt a hátam, ezért megfordultam, hátha úgy jobb lesz. Momó ezt utálja, nem tudom, hogy miért, és ilyenkor át szokott feküdni a másik oldalamra, nehogy már ne lássa az arcomat. Most azonban más jutott az eszébe. Elkezdett éktelenül sírva kiabálni, hogy:
-Segítség! Segítség! Nem akarom! Nem akarom!
Mindezt egy papírvékony falú panellakásban. Ilyen kínosan még soha nem éreztem magam ezelőtt. Mert mi van akkor, ha valamelyik szomszéd azt képzeli, teljesen jogosan, hogy én most éppen tüzes vassal szúrkálom a gyerekemet. Nem valami bíztató kilátások a jövendőbeli családi napközi engedélyeztetéséhez...
Azt hiszem, valahogy meg kellene tanítanom Elmót a Segítség szó valódi jelentésére.

Elmó, a hős

Családi napközi vezetői tanfolyamon voltunk Elmóval. Péntek-szombat-vasárnap egy huzamban. Sokaknak egy óra a "hivatalban" is kibírhatatlan egy ilyen idős kisgyerekkel, de nem nekünk :D
Az első napon rajta kívül volt még két kisgyerek és egy felügyelő. Ha csak a két kisgyerek lett volna, sokkal vidámabb lett volna az élet, mert Elmó nem szereti, ha kifejezetten foglalkoznak vele vagy megmondják neki, hogy mit csináljon. Ő inkább szeret a maga feje után menni, vagy csak egyszerűen nézelődni. Bár hozzá kell tennem, hogy nem arról van szó, hogy Szilvi (ő felügyelt a gyerekekre) valami szörnyű, erőszakos ember lenne. Sőt, nagyon kedves és türelmes, csak ő amolyan óvónénis tipus, akihez Elmó nincs hozzászokva. Így egyszem fiacskám inkább bent ült velem a tanfolyamon. Szóval az első nap csupa unatkozás elleni szopival telt.
A második napon már nem volt gyerek és Szilvi sem. Viszont Elmóé volt az összes játék, könyv, lapát, motor, labda. Eleinte ez érdekes is volt, azonban a sok üldögélő felnőtt és a sok gyerek nélküli játék egy idő múlva eléggé unalmassá vált, így gyakorlatilag ez a nap is egy szopós nap lett. Hozzátartozik a dologhoz, hogy ezen a napon már a tanfolyam kitelepült a szabadba, így néha tudtunk Elmóval focizni is. Persze közben azért szorgalmasan jegyzeteltem és hallgattam, hogy miről van szó.
A harmadik nap már nem volt ilyen vidám. Elmó tudta, hogy mi vár rá és amint beértünk a kapunk, panaszosan elkezdte mondogatni, hogy ő a játszira akar menni, nem ide. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy azért vagyunk itt, hogy később majd nekünk is lehessen ovink, ahol sok gyerek lesz, meg minden. Azt hiszem, hogy megértette a lényeget. Vagy legalábbis sejtette a hangsúlyból, hogy ez van, de később ebből valami jó fog kisülni. Így megnyugodott és tudomásul vette, hogy ez a nap is ugyanolyan unatkozós, szopizós nap lesz, mint az előző kettő. De nem hisztizett, nem cirkuszolt, csak néha mondogatta, hogy -Mamika, elmenni akarok!
Mikor hazaértünk, Elmó azt mondta:
-Menjünk játszira. De nem oda. Gyerekekhez. :)
Természetesen kifulladásig ottmaradtunk. Egy hős megérdemel ennyit!

jó idő, más Elmó

Amíg tél volt és hideg, Elmó alig akart kimozdulni itthonról. Most, hogy itt a jó idő, alig lehet hazaimádkozni. Minden egyes alkalommal, amikor dél körül hazajövünk, és útközben elmondom neki, mi fog történni, a mondandómat azzal fejezem be, hogy "aztán visszajövünk" vagy "aztán elmegyünk a városba". Különben még azt hinné, hogy otthon maradunk örökre és nagyon rosszkedvűen tartana csak velem.

nincs kedve...

A játszótéren egy kislány szeretett volna Elmóval játszani. Elmónak azonban nem volt kedve hozzá. Megkérdezte tőlem a kislány, hogy miért nem játszik vele Elmó. Erre én: -Nincs kedve. És tényleg! Miért keresek mindig magyarázatokat Elmó viselkedésére? Ezek után nem fogok. Csak azt mondom: Nincs kedve. :)