Az első sztrájkolós napon torokfájós, hidegrázós, lázas állapotot kaptam ajándékba. Ezután bár a láz megszűnt, a torokfájás maradt. De nem csak egyszerűen maradt, hanem szépen lassan átalakulva elkezdett lefelé, a légcsövem felé araszolni. Így amikor két nap múlva már annak örültem volna, hogy megszűnt a fájdalom, a hangom a hangos suttogás és a halk suttogás közötti tartományra korlátozódott. Nem is lett ez volna akkora baj, ha nem épp ekkor ki derül, hogy Elmó nem hallja a suttogást. A hangos suttogást sem. Kivéve persze, ha közvetlenül a feje mellett teszem azt, mintegy belebeszélve a mikrofonként használt fülkagylójába. Így elég érdekesen alakult az a másfél napunk, amíg ez az állapotom fennált.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy Elmó kérdezett vagy mondott valamit. Erre én visszasuttogtam. Ezt Elmó természetesen nem hallotta, ezért elkezdte mondogatni, hogy "Mamika hangosabban, nem hallom!". Mire én belesuttogtam a fülébe. Erre meg azt mondta, hogy "Ne így mondd, mondjad rendesen!". De én juszt sem mondtam. Így az első pár óra sírdogálással és nyöszörgéssel telt.
Aztán egyszer csak rájött Elmó, hogy ez a dolog már örökre így marad, és elkezdett egész jól szájról olvasni. Megdöbbentően jól ment neki, csak nagyon ritkán trafált mellé. A másik lényeges változás az volt, hogy elkezdett egyre jobban figyelni rám. Többször ellenőrzött, ha terepen voltunk, és többször figyelte az arcomat, amikor valami különleges eseménynek volt a részese.
A pantomimomat is megértette, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Már épp kezdtem volna élvezni az új helyzetet, amikor a testem engedélyt adott a bár még rekedtes, de egész jó hangerejű beszédnek. Én azonban úgy döntöttem, hogy még legalább egy napig "néma" maradok. Így kímélem a hangszálaimat. Meg persze megfigyelem, hogy miért is fogadta el jobban Elmó a neki nem tetsző dolgokat a suttogós időszakomban. Lehet, hogy ha nem magyarázkodok, akkor természetesnek veszi azt, hogy most valami olyan következik, amihez nincs kedve?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése