2009. augusztus 25., kedd

gyógyszer lenyelése

Jelentem, Elmó, a hároméves tök simán le tud nyelni vízzel egy tablettát! :)
Persze ez is teljesen véletlenül jött össze először. Kellett hozzá az az előzmény, hogy a játszótéren ha Elmó orral a homokba esik, itatok vele egy kis vizet, amitől megszűnik a kellemetlen íz a szájában. Ez volt az alap a gyógyszeres trükkhöz.
A második lépcsőfok a c-vitamin rossz íze lett. Ugyanis vettem magamnak pár napja egy levéllel, amiből természetesen Elmó is kért egyet. Mondtam ugyan neki, hogy nem cukorka, és ha szopogatni akarja, rossz íze lesz, de ő csak kért belőle. Hamar rájött, hogy igazam volt és kért egy kis vizet.
Másnap ismét látta, hogy beveszem a tablettát. Most azonban már azt is megfigyelte, hogy én azonnal iszok rá. Ezzel a tabletta-rejtély megoldódott a számára. Most már ő is tudta, hogy is mennek ezek a dolgok és ki akarta próbálni új tudományát. Kért egy c-vitamint, bekapta, ivott és kész. Már lent is volt. És másnap is sikerült. És ma reggel is. Éljen, éljen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése