betegség alatti döntések

Elmó éjszaka beteg lett. Hányással kezdődött, aztán kis hasmenéssel egészült ki. Mondtam neki reggel, hogy elmegyünk az orvoshoz, aki adni fog gyógyszert, valószínűleg injekciót, amitől el fog múlni a hányás. Ő nagyon rosszul érezhette magát, mert az öltözés alatt folyamatosan sürgetett, gyorsan akart orvoshoz menni és gyorsan akart gyógyszert kapni.

Szerencsére nem lett injekció, csak hányáscsillapító kúpot írt fel a doktornő. Meg is vettük a közeli gyógyszertárban, mire Elmó elkezdte mondogatni, hogy adjam oda neki a gyógyszert. Mivel még csak egyszer kapott kúpot eddig, pár hónapos korában, elmagyaráztam neki, hogy a kúp szó mit is jelent, hogy a fenekébe kell bedugnom, aztán pedig fekve kell maradnia, és nem kakilhat egy darabig. Azt mondta, hogy most kell neki a gyógyszer. Így letelepedtünk a Széchenyi tér egyik padjára, a szökőkút mellé, és én beadtam neki a kúpot.

A lázcsillapító viszont nem kellett neki másnap. Lázas és gyenge volt, ezért megkérdeztem tőle, hogy kér-e eper ízű lázcsillapítót. Ilyet kapott már pár hónappal ezelőtt, biztosan emlékezett rá. Nem tudom, hogy miért nem kért. Lehet, hogy bőrtüneteket vagy rosszullétet érzett a legutóbb, amikor kapott, mert biztosan oka volt annak, hogy a kúpért szinte harcolt, az eper ízért pedig, ami a kedvence, nem rajongott. Mivel nem volt olyan magas a láza, hogy mindenképp csillapítani kelljen, tiszteletben tartottam a döntését és nem adtam neki.

Aztán elkezdett öklendezni. Mondtam, hogy adok neki kúpot. Nem akarta. Nem szereti, ha a fenekében turkászok. Mondjuk én sem szeretném. Ennek ellenére a kiszáradás veszélyét erősebbnek éreztem, mint a kellemetlen érzést, így Elmócika a tiltakozása ellenére megkapta a kúpját.