Van az a szokás, hogy tessék-köszönöm-szívesen. Jelen pillanatban azonban Elmó még csak a tessék-köszönömmel van tisztában és szerinte csak ez létezik. Úgyhogy amikor odaadok neki valamit, ez történik:
-Tessék.
-Köszönöm.
-Szívesen.
-Nem szívesen. Köszönöm.
Elmónak folyik az orra. De annyira, hogy nem ritkán percenként ötször-hatszor megtörli, esetleg ugyanennyiszer tüsszent a törlések előtt. A nap végére eléggé türelmetlenné is vált, mindent túlreagált. Egy darabig nem is volt ezzel baj, megnyugtattam, ahogy tudtam, csakhogy este triciklivel akart sétálni. Hozzáteszem, eddig kb. ötször használta, nem nagyon szereti, mert a nehézkes tekeréshez lassu sebesség társul...
Szóval elindultunk. Úgy tíz méter megtétele után megakadt a tricikli valamiben, mire Elmó sírva üvöltötte, hogy Megakadtam!, közben pedig mindkét lábával nyomta a pedálokat, így aztán sehova sem haladt. Egy idő múlva mégis csak elindult, de megint megakadt, aztán véletlenül belehajtott a fűbe, aztán a járdán lévő repedésbe, aztán ..... Komolyan mondom, kész rémálom volt. Az egy órás sétából kb. fél órát sírt, de nem hagyta, hogy felvegyem vagy bármit is tegyek, mert egyedül akarta megcsinálni, aznoban a két lábbal egyszerre nyomás technikájával ez ugye nem ment. Egyre dühösebb és kétségbeesettebb lett szegényke. Na persze én is.
A gyötrelemnek végül erőszakkal vetettem véget. Egyik kezemmel felkaptam Elmót a járgányról, másikkal a járgányt és irány haza. Persze Elmó egy kicsit méltatlankodott, de hamar rájött, hogy mit is szeretne leginkább és azt mondta: -Hazamenni, kap tete!, ami annyit tesz, hogy ha hazaérünk, szopizni fog. És így is lett. Szépen összebújtunk, megnyugodtunk, én pedig magamban megfogadtam, hogy soha többé nem kerül ki a tricikli a lakásból. :)
Elmó a mosógépen lévő ábrákat nézegeti. Egyszer csak rábök egyre és megkérdezi:
-Mi ez?
-Gyapjú.
-Nem látszik a mackó.
-Nem mackó. Gyapjú.
-Elbújt a mackó.
Hát lehet ezzel vitatkozni? :D
-Fogkefe, megtaláltam!
-Jól van.
-Kérek fogkrémet!
-Milyet kérsz? Epreset, zöldalmásat vagy aloe verásat?
-Fogkrémet.
Mióta Elmó elkezdett önállóan közlekedni, a legtöbb esetben én csak közlöm vele, hogy elindulok és ő erre jön utánam. Volt ugyan egy rövid időszak, amikor kipróbálta, milyen az, ha az ember gyereke külön utakon jár, de azt hiszem, nem tetszett igazán neki és mostanában már újra mindenhová velem tart.
A hétvégén egy "kajáldában" jártunk, ahol az evés befejeztével Elmó levette a cipőjét és úgy szaladgált, meg bolondozott. Néha megkérdeztem tőle, hogy elinduljunk-e, de ő maradni akart. Egy idő múlva azonban már nem bírtam tovább ott üldögélni és várni, mikor lesz vége a bolondozásnak és kijelentettem, hogy elindulok más elfoglaltság után nézni. Elmó annak rendje és módja szerint jött is utánam. Zokniban... Sasszemem rögtön ki is szúrta a dolgot... miután már elhagytuk a terepet... :D
