Pénteken este jól bezabáltam (ez nem evés volt, zabálás). Szombaton hajnalban a szervezetem úgy döntött, hogy nem lesz ez így rendben, ez azért mégis csak sok, gyors emésztőrendszer-tisztítást kell végrehajtani. Ezt rendben meg is tette. Ez azonban nem volt elég, másnap reggel hidegrázós lázra ébredtem, ami egészen a következő éjszakáig eltartott. Szegény Elmó a nap nagy részében csak unatkozott, mivel én aludtam. A köztes részekben pedig nagy lelkesen hordta nekem a vizet, hogy tudjak inni. Még a sót is lebányászta a magas polcról. Aztán meg "áspis, kerekes"-ezett a tenyeremen, hátha attól meggyógyulok.
Egyszer arra keltem, hogy simogatja az ujjacskájával az arcomat. Gondoltam is, hogy milyen édes! Aztán kinyitottam a szememet, és kiderült, hogy ez nem is ujjacska. Egy zöld filctollal rajzolt rám indián harcidíszt édesen. Rosszul is voltam, aranyos is volt, hagytam, hadd fejezze be a művet.
Ma megkérdeztem tőle, hogy miért rajzolt az arcomra, amikor beteg voltam. Azt válaszolta:
-Azért, hogy meglepődjél.
Hát, ez bejött.
